Télen, mikor nincs róka, néha kimegyünk a kertbe
Mrs. Strangeheart-tal és hórókát építünk.
Ő nagyon szereti ezt és Én ennek örülök.
Mrs. Strangeheart hamar megkedvel minden hórókát,
néha képes velük órákat is beszélgetni.
Felruházza őket minden elképzelt jó tulajdonsággal,
és Én ezt távolról, aggódva figyelem.
Óvatosan megpróbálom figyelmeztetni például arra,
hogy közeleg a tavasz, de ilyenkor persze oda se figyel rám.
Értetlenül nézi a hóróka iránti közömbösségemet.
Aztán, amikor kitavaszodik és az idő felmelegszik,
a hóróka egyik napról a másikra elolvad.
Mrs. Strangeheart, mint egy eszelős rohan ki a kertbe
és próbálja menteni a hóróka szétáradó maradványait.
Én segítek neki, persze hiába és Ő ezen teljesen kiborul.
Próbálom megvigasztalni, de vigasztalhatatlan, napokig csak zokog.
Sajnálom őt és tulajdonképpen megértem. Olykor
számomra is megmagyarázhatatlan, hogy a dolgok, hogyan
tudnak egyik pillanatról a másikra így megváltozni.
Aztán Mrs. Strangeheart szép lassan megnyugszik.
Elmerengve emlékszik vissza kedves barátjára és Én
megígérem neki, hogy jövő télen is építünk hórókát.
No comments:
Post a Comment